A hálózati és az IT Security megoldások szakértője

Turi
János

T_J.png

Műszaki igazgató

1997-ben még egyetemi éveimben ismerkedtem meg a szakmával. Dolgoztam olyan cégeknél, mint az Unicomp, LNX (későbbi T-Systems), British Telecom, Cisco, TC&C, EuroOne. Kezdtem kábelező munkatársként, aztán voltam rendszermérnök, kereskedő és végül vezető. Igyekeztem a terület minden részét bejárni, megtapasztalni a „saját bőrömön”. Talán ennek is köszönhető, hogy a legnagyobb belső célom a hatékonyság és az innovációs gondolkodás elültetése a kollégákban.

2017-ben csatlakoztam a PANOR Informatikához, mint műszaki igazgató, azóta a kollégák megtapasztalhatták ennek előnyeit és olykor a hátrányait is.

Olyan projektek fűződnek a nevemhez, mint a MÁV Keleti pályaudvarának Avaya Contact Center kivitelezése, az Ernst&Young Cisco IP telefóniájának tervezése, kivitelezése, valamint a Groupama Aréna tervezése, kivitelezése, üzemeltetése. Ezen referenciaponttól az összes sportlétesítmény előkészítésében, vagy kivitelezésében szerepet tudtam vállalni. Legutolsó projektem a Puskás Aréna Wi-Fi, digital signage és LAN rendszereinek kialakítása és a telepítés felügyelete volt.

E mellett egy jó ideje a tervezés is szerves része életemnek. Terveztünk hotelt, multifunkciós csarnokot, irodaházat, gyártócsarnokot, kórházat, egyetemet. Nem ijedünk meg a kihívásoktól.

Célom a cég minél sikeresebb működése és megkülönböztetése egy olyan piacon, ahol rengeteg integrátor „terem”.

Végezetül engedjék meg, hogy Windston Churchill szavait idézzem: „Ahelyett, hogy előre aggódnánk, mi lenne, ha inkább előre gondolkoznánk és terveznénk?”

LinkedIn
Görgess